karóujjakkal kapaszkodott, a freskófekete eget kapirgálta sötétben költött új evangéliumot, s a ciborium is csak Isten hamutálcája - neki csak korhadt krisztusdarab volt, s nem vajúdtak számára harmatot az egek sivatagot lélegzett az élők asztalánál, ujjak a férges húsban, csak játszott, játszott veled
s ha mégis üdvözült, a mennyek koronáját szaggatta homlokáról: véres aszúkönnyeket esőcsatorna-záport ontott, s mutatta glóriáját: ő lesz, ki megkeresztel: majd ő lesz, ki eltemet s ahogyan felkúszott a napnyugati égen önmagukba haltak mind a csillagok "ölelj meg engem" mondta, "vedd végre vérem, hogy tőled tudjam: rég halott vagyok"
|