Már a tél az úr a tájon, halni ment az élet innen. Most a kedv a búra váljon: holt a cserje s véle minden!
Halni ment az élet innen, szél cibálja a vézna fákat. Holt a cserje s véle minden: száll suhogva, nézd a bánat...
Szél cibálja a vézna fákat, zörg a barna lomb a tölgyön. Száll suhogva, nézd, a bánat, nő a gyász, a gond a földön.
Zörg a barna lomb a tölgyön, fent, az ágra bújva, varjak. Nő a gyász, a gond a földön; ám a tölgyfa újra sarjad!
|