Ma egész nap
szürke eső esett,
szél járta az utcát,
habbá verte a vizeket.
Rőt dühökkel
huhogtak a gyárak,
s odvas torkú gyárkémények
kiabálnak.
Messziről néha
kegyes szavú harang szól,
fakón gyúl ki az utcákon
a dohogó lámpasor.
Szakadt fények hullnak
a rögre,
messze a hegyek
szuszogva dőlnek
és hörögve.
 
Siket volt az ég,
sötét és konok,
nyüszítve szálltak,
s dübögtek a vagonok.
Sötétlő ezreket
sodort a könnyű éj,
megakadt az esti köd a fákon,
mint szíven a szenvedély.
 
Emberek jöttek,
elkent foltok,
egyikük alig élt,
s másikuk haldoklott;
föld tépi a lábuk,
s hátuk viszi az eget,
téglaszín kezük helyett
szemük kéreget.
Ijedten bámul emez,
szemével az égbe mar,
homlokán kísért
a fekete gyárudvar.
A gyermekek miatt,
napokig nem esznek,
messze a kohók
öklendeznek.

Ritkán kísért
békéje az ősznek,
fagyott ruha, korom és por
az ég alatt kergetőznek.
Üreges kémények
a magasba lengve,
üszköt köhögnek a végtelenbe.

Rossz szagú asszony
lebeg az úton át,
sárral köpte tele
udvarát,
ahogy zuhogva hadar, -
az érdes zivatar.
Az út felől a ködben
lehullt liget ropog,
a fák az estben
elrémült oszlopok.

Így élek én is
a végtelen őszben,
gyárak közt
hol zúgnak a gépek,
koldussá téve a népet
miket felrajzol a múlás,
mint átkozott térképet,
és engemet is benne,
elhajított
könnybe, vérbe, szennybe,
ki felmerültem mégis,
kiben megrezdült az ősanyag,
hittem, hogy az Isten -,
de csak a vágy szúrt belém
szárnyakat.

A földre estem,
így vagyok még
elesetten,
de nem feledve
hogy a lét előtti Lét
mint virágzik bennem,
s az anyag miként omlik szét.
Nem a föld köt újra egybe,
nem is koholt eszme,
csak a kegyes Istenség,
mely fáj és visszalök a rögbe,
ölve és szülve,
örökké körbe
s mint fagyott ruha, por és korom
túl a hosszú napokon,
így ég el a múltam
a szeles őszbe
pernyeként is
futva és kergetőzve. 

Felettem már nem az ősz fúj,
hanem a Világmúlás ősze,
mely azért gyúlt az égen túl,
hogy az Anyagot újra főzze,
oda, honnan elfújta
a tört bordájú
csillagot.
hová új élet robban,
új világok,
örvények és fényhabok,..

Ma egész nap
szürke eső esett,
elfújta a csillagot
az esti nagy tüzeket.
A téren át egy harang szól,
elnémul s kialszik
az utcai lámpasor.
Új nap virrad, dübörög a gyárak pokla,
új robot jő mindenkire,
szentekre és bolondokra.