Az ifjú lányka elillan,
kezén virág, ajkán dal,
kismadárként  egyet villan
felrebbenő szárnyakkal.
 
Létem éjén ő az álom,
szívem üres, hideg, pőre;
tán sötétlő világom
még újra gyúlhat tőle.

Ne tovább! Nekem már végem...
Tűnő fény, most, Ég veled!
Illat, leány, fényességem -
mind, amim volt - elveszett.

A költő elfutó életének utolsó helyszíne

Une allée du Luxembourg

Elle a passé, la jeune fille
Vive et preste comme un oiseau :
A la main une fleur qui brille,
A la bouche un refrain nouveau.

C'est peut-être la seule au monde
Dont le coeur au mien répondrait,
Qui venant dans ma nuit profonde
D'un seul regard l'éclaircirait !

Mais non, ma jeunesse est finie...
Adieu, doux rayon qui m'as lui,
Parfum, jeune fille, harmonie...
Le bonheur passait, il a fui!

 Ennek az elvágyódó versnek a fordítását Kovács  Anikónak ajánlom. Nem a szomorú tartalmáért vagy komor hangulatáért, hanem azért, mert tudom, hogy kedveli ezt a verset. Megkésett névnapi tisztelgés és ajándék a kitűnő költő és műfordító előtt!