Még látta e templom szent ablaka régen
bárók és nők hadát, ahogy térdet hajtnak itt,
dús pompájú gyönygydíszt, seregek sisakjait,
s kiket megáld a kéz az áldás szentségében.

Rivalló csontkürtök között vonultak át,
vitézi vállukon sólyom, s övükön kard,
Tudván, haduk Bizánc vagy Acrénak tart,
hogy gémet űzzön, s szent keresztért víjjon csatát.

Ma már hű várurak, s mellettük asszonyuk áll,
s könnyű testű agár hever el a lábuknál,
ím karcsún és lustán a sakkmintás köveken.

Tekintetük vakon s merőn a semmibe lát,
mert kőszemük üres, míg bámulják ridegen
az ablak örökké viruló rózsáját.

Vitrail

Cette verrière a vu dames et hauts barons
Étincelants d'azur, d'or, de flamme et de nacre,
Incliner, sous la dextre auguste qui consacre,
L'orgueil de leurs cimiers et de leurs chaperons ;

Lorsqu'ils allaient, au bruit du cor ou des clairons,
Ayant le glaive au poing, le gerfaut ou le sacre,
Vers la plaine ou le bois, Byzance ou Saint-Jean d'Acre,
Partir pour la croisade ou le vol des hérons.

Aujourd'hui, les seigneurs auprès des châtelaines,
Avec le lévrier à leurs longues poulaines,
S'allongent aux carreaux de marbre blanc et noir ;

Ils gisent là sans voix, sans geste et sans ouïe,
Et de leurs yeux de pierre ils regardent sans voir
La rose du vitrail toujours épanouie.