Vak, megbomlott képzelgése
vitte szédülten, hajthatatlan,
ahogy fölkapja a homokot
a vad hurrikán a sivatagban.
És mint megsebzett sólyom,
mely lehull a poshadt lagúnába,
úgy merült el a sárba egy élet,
és törött el örökre a szárnya.
De azt álmodja szárnyak nélkül:
az égbolton még könnyen átkel,
megtisztul és a sár is lemállhat,
ő hópehely, mely mindent átszel.
Rosalía de Castro (1834-1885) - Otoño
Su ciega y loca fantasía corrió
arrastrada por el vértigo,
tal como arrastra las arenas
el huracán en el desierto.
Y cual halcón que cae
herido en la laguna pestilente,
cayó en el cieno de la vida,
rotas las alas para siempre.
Mas aun sin alas cree ó sueña
que cruza el aire, los espacios,
y aun entre el lodo se ve limpio,
cual de la nieve el copo blanco.
Budapest, 2014. október 11. |