Mikor kaszált réten járok, s nézem
A lenyírt, friss sarjút, 
Elhever harmatos zsúpként és
Itt ér véget félig az út.

S mikor a kertembe lépek és
Panaszos madárdal búg 
A száraz gazkupac felől, az
Minden szónál szomorúbb.

A fal mellet egy kopasz fa áll
Rajta egy barna levél, 
Meg-megrezzen, s puhán, zörögve
Előbb-utóbb földet ér.

Utamnak lassan vége lesz, de
Virágot azért szedek: 
Fakó-kék csokrot, őszirózsát, 
S megint elviszem neked. 

Robert Frost: A late walk

When I go up through the mowing field,
The headless aftermath,
Smooth-laid like thatch with the heavy dew,
Half closes the garden path.

And when I come to the garden ground,
The whir of sober birds
Up from the tangle of withered weeds
Is sadder than any words

A tree beside the wall stands bare,
But a leaf that lingered brown,
Disturbed, I doubt not, by my thought,
Comes softly rattling down.

I end not far from my going forth
By picking the faded blue
Of the last remaining aster flower
To carry again to you.