Gottfied Benn 1912-ben 500 példányban jelentetett meg egy vékonyka verseskötetet, melynek címe Morgue und andere Gedichte (Hullaház és más költemények).
A botrány és a felháborodás nem marad el, hiszen Benn mint boncorvos, az ember kémiájaként ábrázolja az ember egészét. Ebben a szürrealista elemeket magában hordozó kötetben az ember elesettsége és lélektelensége olyan szenvtelen ridegséggel van ábrázolva, ahogy azelőtt sohasem. Az egyik vers arról szól, hogy egy söröskocsis mellkasába a költő belevarrja az agyvelőbe belelökött őszirózsát, egy másikban egy fiatal lány máján és veséjén élősködő patkányokat  miként fojtottak vízbe. Egy harmadik pedig egy aranyfogú szajha egyetlen megmaradt fogát kiverő hullaszálító miképpen ment mulatozni a kivert fog árából. A kilenc vers legmegrázóbb darabjai a Requiem és a Mann und Frau gehen durch die Krebsbaracke című versek. Ez utóbbiban a rákosok barakjában a világirodalom legiszonyúbb látomását mutatja meg Benn, az orvos és költő, ez az Istentől elrugaszkodott, de mégis szent dalú német…

Horvát István nevét ma az iskolai tananyagoktól kezdve a szórakoztató zsurnalizmusig gúnnyal, megvetéssel szokás leírni. Ostoba és együgyű diákok nevetgélnek hasonló képességű tanerőkkel Horvát elméletén.
Alakjából a fantaszta mellett a hazafiúi szeretet, bölcsesség  és a tanári tisztesség kegyelmi állapota ragyog másfél évszázad óta.
Olyan ember volt, amilyen minden nemzet történetében csak ritkán adatik, talán csak egy-egy tűnik fel, hogy a hálás nemzetek örökké emlékezzenek rá.
Horváth már egészen fiatal korában kivívta Révai Miklós csodálatát, aki a magyar történeti nyelvészet első tudósa volt Magyarországon. Horvát diákként itta Révai szavait, s Révai úgy emlékezett meg róla, hogy ha még ötven évig a katedrán állhatna, akkor sem találna még egy Horvátot.
Miután befejezte irodalomtudományi és nyelvészeti tanulmányait, s bölcsészdoktor lett, a jogtudományokkal kezdett foglalkozni, amelyben olyan jelentős jártasságot szerzett, hogy országbírósági tisztviselő, majd a Széchényi könyvtár őre lett, s a Nemzeti Múzeum igazgatóhelyettesi posztját ingyen látta el haláláig. Fiatal kora ellenére nem lett a pesti egyetem irodalmi és nyelvi tanszékének professzora, pedig Verseghy Ferenc, a jeles író és költő, őt tartotta legméltóbbnak erre a feladatra.
Első feleségét egy évnyi házasság után elvesztette. Három év gyász után újból megnősült, s második feleségével annak haláláig a legszebb és legpéldamutatóbb hitvesi szövetségben élt.  Fiát is tudóssá nevelte abban a reményben, hogy gyermeke majd önnön hazafias küldetésének örökébe lép.
Történelemtudománnyal kezdett foglalkozni, éjjel nappal tanult, írt és adatokat gyűjtött. Előbb Pestről írt alapos történeti-nyelvészeti munkát, majd az Anjou-kori és a Mátyás-kori magyar nyelv érdekében folytatott polémiát. Hivatásává vált a magyar nyelv és a magyar história ügye mellett kiállni. Élete fő céljának tartotta, hogy a magyar őstörténet megírja. Hosszú éveken át kutatott, minden történelmi és nyelvi munkát áttanulmányozva s háromszázezer oklevelet megvizsgálva írta meg a Rajzolatok című művét. Ebben a kis könyvben túlzások mellett sok olyan igazságot is meglátott vagy megsejtett a tudós professzor, melyet a nyelvtudomány ma kezd elfogadni. Horvát volt az, aki először a parthus-elméletet leírta, melyet majd Arany János és Bodnár Zsigmond említenek meg irodalomtörténetükben. Horvát István volt az első, aki a magyar nemzetnévben először megtalálta a mag etimológiai tövet, s a hun-magyar származásbeli azonosságot is ő emelte tudományos rangra.
Művét hatalmas lelkesedéssel és durva elutasítással fogadta a korabeli közvélemény. A legnagyobb hiba, amit elkövethettek vele szemben, hogy nem törekedett a kritika tudományos alapon rámutatni a tévedéseire, s eredményeit nem méltányolták eléggé.
Akik ismerték, szeretetreméltónak, jóságosnak és becsületesnek írták le. Tanítványai rajongtak érte, s előadásaiban páratlan előadói képességét is kamatoztatta. Tudományos értekezésire tömegek gyűltek össze, s megcsodálhatták a jelenlevők páratlan retorikai erejét. Mikor meghalt, a nemzet egésze megrendült. Még nagy ellenfelei is a legnagyobb fájdalommal és tisztelettel kísérték utolsó útjára. Tízezres tömegek gyászolták ezt a fajszeretetében legnagyobb magyart.
Halálában is adományozott, a nemzetre hagyta örökül  harmincezer kötetes könyvtárát és ezernyi oklevelét, kéziratát.