Egyre több helyről hallom könyvekkel, cikkekkel, zenei alkotásokkal szembeni kifogást, mely szerint „nem értenék meg az egyszerű emberek.” Máshonnan pedig azt, hogy az egyszerű emberekre is gondolni kell. 
Van, aki még ezt is fokozza: „Az egyszerűbb emberek nem fogják megvenni.”
A modern világ egyik betegsége, hogy látszólag mindenki az egyszerű emberekre hivatkozik, de senki nem törődik velük. A másik pedig az elsőből következik, hogy senki nem hivatkozik a nem egyszerű emberekre.
Egyszer jó lenne megtudni, kik is az egyszerű emberek. Szeretném egyszer látni a képviselőjüket, aki előlép a szürke tömegből, s közli, hogy ő egy egyszerű ember. 
Természetes az is, ha valakit egyszerű embernek nevezünk, az mindjárt felháborodik rajta, s visszautasítja ezután mindenféle közeledésünket.
Nagy kérdés, hogy ki az egyszerű ember! 

Múltkor egy olyan emberrel beszéltem, akiről azt feltételeztem, hogy egyszerű. Élénken visszautasította. Majd egy pohár bor mellett azt mondta:
- Tudja, én egyszerű ember vagyok…
Fél órával azelőtt szájon akart vágni, most pedig szemlesütve ismeri el.
Olyan ez, mint a zsidókérdés. Ha valaki azt mondja egy zsidónak, hogy zsidó, az feltétlenül készüljön fel arra, hogy ezért a merész tettéért akár fel is jelenthetik. Ugyanakkor olyan is van, mikor a zsidó bátran és büszkén közli mindenféle előnyhöz jutás szándéka nélkül, hogy ő zsidó. Én ezt nagyon derék dolognak tartom. 
De térjünk vissza az egyszerűség kérdéséhez!
Be kell vallanom, mikor ezt a szókapcsolatot hallottam, mindig éreztem a hanghordozásban a normálistól eltérőt. Ez adta meg a kérdésemre a választ, mégpedig azt, hogy az egyszerű emberek alatt a nem normális embereket értik. 
Viszont vannak tanult, gazdag; valamint tanult és gazdag idióták. A számukat ne becsüljük alá! E három csoport azonban mindkét feltételezést visszautasítaná.
Összegezve: Visszajutottunk ahhoz az emberhez, aki egy pohár bor mellett így szólt szemlesütve:
- Tudja, én egyszerű ember vagyok…
Aztán hirtelen a szemembe nézett, hogy meglássa, milyen lelki folyamatok mennek végbe bennem a beismerése utáni másodpercekben.
Ilyenkor a leghelyesebb taktika - egy jó kiadós verést úszhatunk meg azáltal -, hogy mi is élénken tiltakozunk:
- Hogy mondhat ilyet? Ön egyáltalán nem egyszerű ember. Sőt! Kimondottan összetett, bonyolult!
- Igen? – néz rám vissza bambán.
Ez az a pillanat, amikor abbahagyni nem lehet:
- És tudja mit?
- Na mit?
- Ön egy kimondottan okos, bölcs, nagyszerű ember. Hogy is lehetne egyszerű? Ha… haha… Ha… Ugyan már! Ön egy okos, művelt, igazi összetett lélek.
Érdekes, hogy ilyenkor senki nem tiltakozik. Különösen a legostobább emberek értenek egyet. Szinte erőt merítenek a szavainkból.

Néhány nappal később találkoztam egy olyan emberrel, akiről én feltételeztem, hogy őt érti a társadalom egyszerű ember alatt.
Nehézkes, erős parasztember volt.  Szögletes arcába, mintha a két szemgolyót valaki erőszakkal nyomta volna bele. Elhasznált kezével, csendes nyugalmával ráébresztett arra, hogy íme, előttem áll az egyszerű ember. Gyorsan rávett arra, hogy segítsek neki. Nem ellenkeztem, megijedtem az egyszerűségétől. Egyszerűen szájon vág, s akkor megszűnik számomra mindenfajta filozófia. Errefelé egyszerűen intézik el a dolgokat. És ez itt a lényeg. Az egyszerű ember nem keresi a bonyolult megoldásokat. A többféle választás közül a legegyszerűbbet választja. Míg én a munkámmal elszöszmötöltem órákat, addig ő mindenfajta erőkifejtés nélkül az én munkám sokszorosát végezte el.
Így maradt ideje újabb feladatokra. 
Szemem előtt valósult meg a leghíresebb filozófiai tétel: az Occam borotvája.
És mi még ezektől féltjük a könyveket…