Halottak napja. Megyek a temetőbe halottjaimhoz, bár hiszem, (tudom), hogy nincsenek ott. "De a csontok!"
Igaz, Gárdonyi Géza is azt íratta sírja fölé: "Csak a teste" Megállok a sírnál. Önkéntelenül a jezsuita költő, Ernesto Cardenal szavaival
szólok szerettemhez: "Itt vagy és mindenütt.
Éppoly könnyű találkozni veled, mint Istennel - (vagy éppoly nehéz)."
Emlékeimmel nézek a sírra. "Látom" őt. Gyertyát gyújtok. A sírra tett fehér krizantém visszanéz rám és letörli arcomról a könnyeket...
Még maradok. Szerette a verseket. Éppen 50 évvel ezelőtt adta kezembe az angol T.S. Eliot verseit.
Már akkor felfigyeltem "Est Coker"
című versére, melynek első mondata: " Kezdetemben a vég. "
A költemény utolsó 11 sora ma már szíven érint.
" A szeretet akkor majdnem önmaga,
Ha nem fontos többé az itt és a most.
Az öregeknek kutató útra kell menni
Nem fontos az itt meg az ott
Fontos csak a csönd és a mégis előre
Egy másfajta telítettségbe
Új egyesülésbe, mély kapcsolatba
A sötét hidegen át, az üres kietlenségen át,
A hullámzúgáson, a szélzúgáson, a viharmadár
meg a barna delfin
Nagy vizein át. Végemben a kezdet. "
Imát mondok. Ünnep a halottak napja. Olyan ünnep, amelyen egyszer engem is ünnepelnek.
Emlékeznek rám, síromra virágot tesznek.
Igen, de most már indulok haza, otthonom csupán 2 kilométer a temetőtől.-
S majd akkor is "haza" indulok, amikor életem, a katolikus liturgia szerint "nem múlik el, csupán megváltozik",
és akkor -remélem- (a távolság nem mérhető) haza érek arra a helyre, amelyet Jézus Krisztus ígért:
"Elmegyek és helyet készítek nektek. Atyám házában sok hely van."
Halottak napja. Ünnepe a halálnak, ünnepe az életnek.
|