“Ne ásd föl a múltat a holtakért. Hagyd csöndesen
pihenni őket, s inkább várj. Előbb, utóbb maguktól
jelentkeznek szokásaik szerint. Mert sokféle szokásuk
és szeszélyük van.”

(Rónay György)

Igaza van a költőnek közvetlen halottjainkra vonatkozóan és igaz a nemzet családjának nagy halottjait illetően is. Nem kell felásni a múltat, jelentkeznek ők. Jelentkeznek az Aradi Vértanúk. Minden év október 6-án.

Üzennek nekünk. Ma. Nem célom most történelmi jelentőségüket, tetteiket ismertetni. A történelmet jól ismerők megtették eddig és megteszik napjainkban is. Sajátosan közelítem meg őket, mert sajátosan érintenek engem.

Életük és cselekedeteik történelmi mértékkel befolyásolta koruk állapotát, a magyarság akkori jelenét. Hatással voltak és vannak népünk sorsát illetően. Élet és cselekedet.
És a halál és a szenvedés?

“A tett szenvedés,
S a szenvedés is tett.”
(Eliot)

Nagy dolog élni, szólni, tenni! És m e g h a l n i ? Ráadásul a saját halállal?
Képzeljük el együtt a “Magyar Golgotát”, ahol kilenc bitófa áll s egy sánc. A sánc előtt négy, a bitófák előtt kilenc tábornok. – ÜZENET, ahogyan megélték utolsó éjszakájukat és halálukat. (Mindenekelőtt tudnunk kell, hogy mielőtt az osztrákok kezébe kerültek mint foglyok, mindannyian megszökhettek volna, de ők tudatosan, szabadon vállalták sorsukat.)

A tizenhárom aradi vértanú

A 47 éves DESSEWFFY ARISZTID tábornok a siralomházban mondotta: “Csoda, hogy minden magyart ki nem irtottak a Habsburgok 300 év óta.” Majd mély álomba merült. Az őt meglátogató papnak, aki csodálkozik, hogy alszik, ezt mondotta: “Tiszta a lelkiismeretem, s az hagyott aludni.” Teljes nyugalommal állt a kivégzőosztag elé.

A 34 éves LÁZÁR VILMOS ezredes október 6-ra virradó éjszaka írta feleségének: “Adj gyermekeink mindegyikének, ha kilép a világba, egy emléket tőlem élő jeléül annak, hogy aki tisztán, becsületesen élte egész életét, nyugodtan bír meghalni, ha ártatlanul is, mint én. ” Kivégzése előtt elköszönt lelkészétől: “Isten Önnel!” A fegyverek eldörrenése előtt kiáltotta: “Istenem! Nőm és három gyermekem!”

Az 53 éves SCHWEIDEL JÓZSEF tábornok gyóntató papjának mondotta: “Ártatlanul halok meg. “Gyónása után rendelkezett: “Tisztelendő Úr, íme ezen feszületet anyámtól örököltem, s ezt a harcok zajában mindig magamnál tartottam. Kérem, adja át fiamnak. Kezeim között akarom tartani s úgy vele meghalni: ne irtózzék azt onnan kivenni s fiamnak átadni. ” (…) Schweidel nem engedte szemét bekötni, kétszer is lerántotta a kendőt. Szembenézett a gyilkos fegyverekkel. A vérével befröcskölt keresztet a pap átadta a börtönben szenvedő fiának.

Az 50 éves KISS ERNŐ altábornagy október 5-én írta lányainak: “Forrón szeretett gyermekeim! Bocsássatok meg nekem, gyermekeim, miképpen én is megbocsátok nektek – ez halni készülő apátok kívánsága (…) Imádkozzatok ártatlan lelkemért, ez az utolsó kívánsága szerencsétlen apátoknak.” A sortűz előtt kiáltotta: “Szegény hazám! Vége mindennek! Isten büntesse meg hóhérainkat!”

A 36 éves POELTENBERG ERNŐ tábornok október 5-én reggel 9 órakor írt apjának: ” Legdrágább szegény apám! Isten a tanúm, majd megszakad a szívem, amikor ezt a szomorú, rettenetes hírt közlöm: mire ezeket a sorokat megkapja, már nem leszek. Tíz perccel ezelőtt halálra ítéltek. (…) Jó anyám, utolsó kérésem, legyen vigaszom ebben a szomorú búcsúórában, hogy nem hagyja el angyali jóságú feleségemet és gyermekeimet.” Feleségének így ír: “Nem tudom, imádott Pauline-om, hogyan írjak neked, hogy a csapás ne sújtsa nagyon gorombán szívedet – és csak azt kívánom, hogy szerencsétlen sorsomat olyan résztvevő ajkáról halljad meg, amely a legkíméletesebb módon közli veled, még mielőtt ezeket a sorokat megkapod.” …. A tábornok, mielőtt elindították őket a kivégzőhely felé, megállt, végignézett önmagukon s így szólt: “Szép deputáció megy Istenhez a magyarok ügyében reprezentálni.”

Az 54 éves TÖRÖK IGNÁC tábornok a hadbíróság előtt magyarságával mentette tetteit: “Lelkiismeretem felment engem! “Kivégzésének éjszakáján szenvedélyének élt: a várak erődítésével foglalkozott.

A 41 éves KNÉZICH KÁROLY tábornok utolsó napjairól, óráiról keveset tudunk. De azt igen, hogy mikor hadsegéde menekülésre biztatta, így válaszolt: “Nem hagyhatom el jó honvédeimet. Mindig hívek voltak. Én, vezérük is halálig hívük leszek.” – S lám halálig megtartotta szavát.

Az 54 éves LÁHNER GYÖRGY tábornoknak engedélyezték, hogy 5-én este beszélgessen feleségével. Mikor annak távoznia kellett a tábornok fuvolázott. Donizetti Lammermoori Lucia című operájából Edgár búcsúáriáját játszotta.

A 30 éves LENINGER-WESTERBURG KÁROLY megvesztegette őreit, így tábornoki egyenruhába öltözhetett. Lelkészének mondotta: “Meg kell halnom, de mint keresztény halok meg. Az úri szent vacsorában kívánok részesülni és lelkemet az Istennek kezébe ajánlom.” Miután nyakára tették a kötelet, így szólt: “Isten veletek bajtársak! Nemsokára egy más ítélőszék elé fogunk állni, hol hiszem, igazságosabban fognak ítélni fölöttünk.”

Az 57 éves AULICH LAJOS tábornok a hadbíróság minden kérdésére egyetlen választ adott: “Királyom parancsára esküdtem hűséget a magyar alkotmányra s eskümet halálig meg kell tartanom.” – Kivégzését megelőző éjszaka Horatius verseit olvasta. – Az őt megkönnyező paphoz így szólt: “Ne sírjon barátom – s a feszületre mutatván folytatta – hiszen azt is , aki a kereszten függött, az igazságért szegezték keresztre.”

A 45 éves NAGYSÁNDOR JÓZSEF tábornok mielőtt a hóhér a nyakára tette volna a kötelet, latin közmondást idézett: “Ma nekem, holnap neked.” Utolsó mondata ez volt: “Éljen a haza!”

A 45 éves DAMJANICH JÁNOS tábornok feleségének utolsó ajándékul imádságot fogalmazott meg kivégzését megelőző éjszaka: ” Adj erőt, ó Atyám, az én szegény Emiliámnak, hogy beválthassa nékem adott ígéretét, hogy sorsát hitének erejével fogja elviselni..” Már csak ketten voltak Vécseivel, amikor a pribékek hozzá léptek. “Azt gondolom, én leszek az utolsó, mert a csatában mindig első voltam.” – jegyezte meg. Utolsó szavai voltak: “Szegény Emíliám! Éljen a haza!”

A 42 éves VÉCSEI KÁROLY tábornok október 6-án reggel hat órakor írta levelét feleségének: “Látom, ez életem utolsó pillanata – meg kell halnom, tehát még egyszer Isten veled, óvjon Isten, vezessen minden lépésedben – utolsó leheletem, Lina, hogy odaát egy jobb életben bizonyosan újra egyesülünk…csókolom kedves lányomat-lányodat, Gizellát. Isten veled.” Miután társai már mind holtak voltak, nem volt kit megöleljen. Damjanich kezét csókolta meg. Utolsó akarata volt, hogy feleségének adják át feszületét…

Üzenetük

Az aradi tizenhárom vértanú így érintett engem. Életük utolsó órái, leveleik, szavaik, nyugalmuk s bátorságuk üzenet nekünk. Megrendítő sorsuk tanít:

• az emberi tisztességből és a jövő iránti felelősségből vállalt helytállásnak minden körülményben van értelme,
• tudnunk kell, hogy a történelem nem a gyilkosoknak ad igazat, hanem a vértanúknak. (Mi lenne velünk e bizalom nélkül?!)
• tetteik és szenvedésük századokon át tanúsítja, hogy a hazát szeretni nemcsak kötelesség, de öröm és az élet értéke,
• csak az képes a “világot” szeretni, aki képes hazáját szeretni,
• a különböző forrásból eredő “magyarságuk” mellett egyek voltak bíráik előtt és a haza szeretetében, (és mi?),
• vallásos hitben éltek s úgy haltak meg, (ma milyen keresztény hitünk értékelése?),
• 1848 öröksége mellett ezzel egyenlő arányban ápoljuk az 1956 forradalmának örökségét,
• mi, akik ma élünk, vajon milyen örökséget hagyunk gyermekeinkre, unokáinkra?

Újra Rónay Györgyöt idézem: “Ne ásd föl a múltat a holtakért. Hagyd csöndesen pihenni őket, s inkább várj. Előbb, utóbb maguktól jelentkeznek, szokásaik szerint.” Mint most október 6-án az Aradi Vértanúk. A tizenhárom vértanú. Fogadjuk még meg idézett költőnk tanácsát: „Legjobb talán, ha magunkban adunk szállást nekik, s magunkkal hordjuk őket.” – Aki teheti, tettekkel építse hazánkat, aki csupán szenvedi “balsorsunkat”, hazánkért tegye, hiszen a szenvedés is tett, miként a tett szenvedés. (Eliot)

Itt élnünk és halnunk kell.