2025. április 3. csütörtök,
Buda, Richárd napja.
Kalendárium

SZENT GYÖRGY HAVA  Bika
 

Április elseje. Hajdan sok népnél évkezdő nap volt, a tavaszi napéjegyenlőséget, az újjáéledő természetet ünnepelték. Amikor a naptárreformmal január elseje lett az év első napja, április első napja "komolytalan" újévvé vált. Nálunk a diákság terjesztette beugrató tréfák nyugati eredetűek.
...

Kovács János István /1921-2013/


Varga Csaba /1945-2012/


Mácz István /1934-2024/

A Novgorod melletti Onyegben született. Apja dúsgazdag földbirtokos volt, vagyonát azonban eltékozolta, és mire Rachmaninov kilencéves lett, már teljesen elszegényedtek. 1882-ben lett a pétervári konzervatórium növendéke, majd 1885-ben a moszkvai konzervatóriumba került, itt ...

Andersen mindenekelőtt meseíró. Aki a nevét hallja, annak azonnal valamelyik közismert meséje jut az eszébe. Holott finom formájú érzelmes és elegánsan gúnyos verseket is írt. Drámai próbálkozásai már ifjan ismertté tették a nevét írói körökben. Később izgalmas, kalandos regényei szélesebb körben is olvasókra találtak. De 30 éves korában - pénzkeresés céljából - meséket kezdett írni egy olcsó füzetsorozat számára. És ezek váratlanul híressé, majd rövid időn belül világhíressé tették. Kezdetben egy kicsit szégyellte is ezt a főleg gyerekeknek szóló műfajt, de a váratlan siker folytán fel kellett ismernie, hogy ehhez van igazi, rendkívüli tehetsége. Ezért élete további, negyvennél is több esztendeje alatt a meseírás lett a fő műfaja. Manapság - és már régóta - meséit adják ki újra meg újra: idáig több mint 80 nyelven jelentek meg. Ez pedig igen nagy gyűjtemény, hiszen 70 évre terjedő élete folyamán 156 mesét írt. Némelyiket annyiszor és oly sokat utánozták, mesélték újra, hogy már népmesének tűnik....

Kőrösi Csoma Sándor 1784-ben – újabb kutatások szerint 1787-ben vagy 1788-ban  – született Erdélyben, a Háromszék megyéhez tartozó Kőrösön. Tanulmányait a falu iskolájában kezdte, ennek befejeztével azonban nem a hagyományos, szinte egész életen át tartó határőr szolgálatba lépett, hanem apja közbenjárásának köszönhetően továbbtanulhatott Erdély nagyhírű protestáns kollégiumában, a nagyenyedi Bethlenianumban. Minden bizonnyal az itteni ingyenes oktatás volt az oka, hogy apja a Kőröstől mintegy 300 kilométerre fekvő gimnáziumba küldte fiát.

...

 HARMINCHATODIK SZÜLETÉSNAPOMON

Állj meg, szívem, betelt ím az idő.
   Ha mást már nem dobogtatsz, mért dobognál?
De nem! Bár nincs szív, érted hevülő,
   te csak lobogjál!

Nagy lombhullásban állnak napjaim.
...

Bejelentkezés
név:
jelszó:
Jegyezze meg a nevet és a jelszót ezen a gépen!

Beküldés
Kedves Látogató!
Ha írást szeretne beküldeni a szerkesztőségünkbe, kérjük, azt a bekuldes@aranylant.hu elektronikus levélcímen keresztül tegye. Bemutatkozó levelét - pár írásának kíséretében - is ezen a címen várjuk!
Keresés

tartalomban is keressen (több időt vehet igénybe) ha nem jelöli be csak a szerző nevében és a címben keres

Beállítás
Az Aranylant jelenleg 1024 képpont széles monitorra van optimalizálva.
1024
1280
Buszon
Megnyitás önálló lapon Hozzászólások, kritikák



A férfi elnézett a messzeségbe. Az ég és a föld ölelkezésébe.
Kora tavaszi nap volt, de még a tél kísértett a tájon.
Az út melletti fák lombtalanul álltak, s köröttük sáros hótól fehér szigetek nyújtózkodtak a feketévé szegényedett föld homlokán.

Az országúton piszkos falú autóbusz haladt konokul előre. Maga mögött még a koszos és sápadt külvárosi házak látszottak a rozsdás vaskapuk és deszkapalánkból épített kerítések hosszú sodrásában.

A férfi visszafordult kilencéves forma kisgyermekéhez, aki csodálattal nézett a békétlen alföldi táj hócsatakos messzeségébe.
- Jól vagy? – kérdezte, majd megsimogatta a gyermek szép fejét.
- Jól, apa. Miért ne lennék jól? – kérdezett vissza a kisfiú, és felcsillant a szeme, ahogy az apjára nézett.
- Csak úgy kérdeztem – mondta a férfi, és elmosolyodott.
A busz váratlanul megállt. Néhányan leszálltak. Majd néhányan felszálltak árnyékos mély szemekkel, s még orrukban hordták a kora tavasz fanyar illatát. 
De itt fenn az olaj és az elhasznált emberek bűze megszorult. A frissen jövők megálltak a székek közt, s komor tekintettel bámultak ki a piszkos ablakon..
Mennyire szimbolikus mindez, gondolta a férfi, ahogy a feljövőket és az elmenőket figyelte. Majd a visszatükröződő arcát nézte az ablak sárral horzsolt falában.
Levette a kalapját, aztán hátrafésülte a haját. A fekete kalapot a kezébe marasztalva hátradőlt. Majd letette maga mellé, s hosszan elnézte a munkaverte tenyerét, a megernyedő ereket,  a kézfején végigfutó csatornák lassú lüktetését.
- Nincs semmi baj? – kérdezte a férfi, s végig simította a gyermekének gyenge homlokát a hosszú és szomorú tekintetével.
- Nem, dehogy. Nincs semmi bajom, apuka – mondta a fiú csilingelő kisgyermekhangon.
- Akkor minden rendben – mondta a férfi, és hatalmas férfias kezét rátette a gyermek szépséges apró kezére.
A kisfiú újra elmosolyodott, s megpihent a fátyolos tekintetű nagy szempár halk ölelésébe. A férfi elfordult, mintha tekintetét ki akarná menekíteni a táj végtelenül ábrándos nyugalmába.
 A kisfiú néhány másodpercig nézte az apját, majd ő is visszafordult az út vigasztalanul rohanó végtelenjébe, s megcsodálta a lombok fölé növő alkonyi fényvihart.
Hogy is mondjam meg neki, vallatta a férfi önmagát. Még olyan kicsi, nem is értené meg. Elvette a kisfiú kezéről a nagy napbarnított kezét, hogy zsebébe kutathasson hosszú ujjaival. Érezte a boríték kemény szövetét. 
Halk reménytelenséggel dőlt hátra, s kezével átölelte a kisfiú egybehajló ujjait.
A gyermek nem mozdult, csak nézte a messzi tájat, a hosszú fasorokkal megszakított határtalanságot.
A férfi most szétnyíló ujjú üres tenyerébe ejtette a tekintetét.…


- A főorvos úr megérkezett már? – kérdezte a férfi izgatott hangon.
- Igen, itt van. Foglaljon helye, mindjárt törődik magával is.
- Köszönöm – mondta alig hallhatóan, majd megroggyant testtartásából ismét felemelkedett. - - De én nem vizsgálatra várok. A leleteim…

- Tudom, a leletek – mondta a fehér köpenyes asszisztens.

- Várjon nyugodtan!
- Igen, nyugodtan – mondta a férfi, majd visszaült a padra.
Percek teltek el, emberek suhantak el előtte, de ő csak maga elé nézett. A fiára gondolt, akit a fogászaton hagyott. A fia kérte, hogy ne menjen be most oda. 
Arra gondolt, hogy mégis jobb lett volna bemenni. És hagyni a fenébe a leleteket. Nem lehet semmi különös baja. Hiszen csak negyvennégy éves.


 - Telekdi úr?
 - Igen. Én vagyok – emelkedett föl a rozoga kórházi padról.
 - Kérem, jöjjön be a szobámba.
 - Megyek. Megyek már – mondta a férfi, ahogy utána ügetett a hosszú léptű magas férfinak.
 Most szembeálltak egymással. Másodpercekig méregették egymást. Majd az orvos egy vékony borítékra helyezte szétnyíló ujjait.
 - Foglaljon helyet!
 - Nem, köszönöm. Eleget ültem ma…

- Kérem, mondta az orvos, majd egy pillanatra kinézett az ablakon. Sűrű ágú lombok hajladoztak csendes reménytelenségben.
 - Meghoztam a leleteit…
 - Igen. A leletek. És mi a kilátás?
 - Semmiképpen nem nagyon távoli.
 - Nem távoli – ismételte a férfi, de nem érezte a szavak súlyát.
 - Sajnálom.
 - Sajnálja?
 - Igen, sajnálom. Maga még fiatalember.
Az óra halk lüktetéssel kattogott a falon. A férfi egy ideig nézte, majd az orvos felé fordult.

- Mennyi?
- Ha vigyáz, akkor félév. De általában gyorsabb. A gyógyszerek adnak némi haladékot. Talán sokat is…
 - Sokat – nevette el magát a férfi, de elhervadt a nevetés az arcán, ahogy meglátta a főorvos szemüveglencséjén önnönmaga szánalmas képét.
 - Tudom, hogy nehéz ez magának…
 - Tudja. Talán tudja. Sok ilyen szerencsétlent látott már.
Most az orvos ismételte meg a férfi szavait:
 - Sokat.
 - Most mitévő legyek?
 - Rendezze az életét. A többi a kórház dolga.
 - Meg a…
 Majdnem kimondta, hogy a papé és a temetkezési vállalaté. De mégsem tette. 
 Hallgatott. Hallgatott az orvos is vele.
 - Minden benne van az anyagába. Beutalók, terápiák. Minden…
Újból csend zuhant rájuk. Csak a kinti nyüzsgés tompa moraja szivárgott be az ajtó résein.
 - Akkor minden jót – mondta a férfi
 - Magának is – mondta az orvos, és kezet nyújtott.
Már indult, mikor az orvos utána kiáltott:
 - Ezeket itt ne hagyja!
 - Igen. A leleteim.
 - Minden benne van.
 - Hát persze – azzal elindult az ajtó felé.
A kilincs megremegett a kezében. Aztán megroggyanó lábakkal végigvonszolta magát a folyosón.
A minden szón gondolkodott, hogy mit jelent a minden. Minden benne van a borítékban. Hisz’ csak a betegsége van benne. De hol van belőle a negyvennégy év. A gyermek, a szerelem, az ég és Isten.

Mit jelent a minden? – vallatta önmagát.

Aztán megállt, és a zsebkendőjével megtörölte a homlokát.
- Rosszul van? – kérdezte meg egy fiatal nővér. Szép arcú, szép szemű lány volt. 
Hiszen ez sincs benne a leletekben. A szépség. És a múlás, az idő. Az idő, mely felőrli ezt a szépséget is.

 - Teljesen jól vagyok. Higgye el, nincs semmi bajom.
 - Üljön le, kérem!

 - Nem, mennem kell a gyerekért.
 - Hol van a kisfia... Fiú?
 - Igen az. 
 - Most hol van a kisfiú?
 Egy pillanatra belenézett ebbe a kellemes lányarcba. Erőt akart belőle meríteni, de a szelíd vonások lomha vonalakká estek szét a szeme előtt.
 - A fogszabályzáson.
 - Elkísérem…
 - Ne! Nem szeretném….
 - Maga tudja – mondta nővér az aggódástól letisztult arccal.
 - Köszönöm a kedvességét – mondta a férfi ellágyultan.
 - Jól van. Arra van a fogászat – mondta a fiatal lány, majd ellépett mellőle. Egy pillanat alatt elmosódott fehér volt le a kora alkonyi fények szelíd impressziójában.
 Elfordult a folyosón. Nézte az arcokat, a betegeket. Most ezek engem irigyelnek – mondta magában, - az összes fogamat odaadnám, ha ez a boríték nem lenne a zsebemben.
 Halványan elmosolyodott, hogy mennyire képtelen ötlet volt ez tőle.
 Aztán nyílt az ajtó, és ismerős alak lépett elé. A kisfia.
 - Apa, régóta itt vagy?
 - Egy kicsit soká elmaradtál

 - Igen, de már nem kell hordanom a szabályozót – mondta a kisfiú, és szétgurult arcán az a nevetés, melyről a férfinek a minden szó jutott az eszébe. Ez a minden – gondolta, ahogy magához ölelte a törékeny gyermektestet.
- Jól vagy, apa? 
- Miért kérdezed?
 - Olyan furcsa az arcod – mondta a kisfiú.


A busz rángatózva haladt előre; kerekei krákogva köpködték az út sarát. Majd kifakult az aszfalt, és a robosztus jármű ringatózni kezdett.

A férfi elnézett a messzeségbe. Az ég és a föld ölelkezésébe. A felhők a távoli hegyek nyakába folytak véresen és lucskosan. A másik oldalon már alig derengett.
- Kérdezhetek tőled valamit? – kérdezte a férfi, ahogy hirtelen a gyermekére nézett.

Olyan aprónak tűnt előtte, olyan kiskutyamód összegömbölyödő volt, ahogy az esti fények csillogásával nézett rá.
- Persze. Mindent. Bármit – mondta a kisfiú megzavarodva egy pillanatig. Aztán újra elmosolyodott.
- Mindent – mondta a férfi, majd magához ölelte a gyermekét. Hiszen itt a minden előttem, a karjaimban. A többi mit számít – gondolta, ahogy beletúrt a gyermek hajába. 
Fél kezével ölelte a kisfiút, akinek mindkét apró és vézna keze a férfi nyakára kulcsolódott. 
Másik kezével benyúlt a zsebébe. Az ujjai a borítéknak ütköztek, majd lassan elernyedtek.a puha szövet érintésében.

- Most nem – mondta magának konokul. - Majd később –válaszolt önmagának.
 
Esteledett…

 

Az íráshoz még nem érkezett hozzászólás.
Kedves Olvasó! Az íráshoz csak regisztrált, és bejelentkezett tagok írhatnak hozzászólást!

Könyvajánló
Hét Krajcár Kiadó
vé vé vé (pont) mys (pont) hu - 2007