Ha akad olyan nap, amikor rozsdássá válik a szívem, - rögtön a könyveimhez nyúlok. Ezt már sokszor, sok helyen megírtam, talán már említenem sem kellene. A könyv, a vers mindig segít.
Új sorozatomban olyan szerelmeslevelek közt bóklászok - és lesem ki nagy költőink, íróink legbenső titkait, - amit egykor szerelmes szívvel Kedveseikhez írtak.
Engem mindig megindít, ha nagy, szép, erős érzelmekről olvasok. Ahol az író patyolatfehér (vagy tán még ennél is szebb jelzőt kellene találnom) érzelmei átszüremkednek a sorokon.
Kedvenc íróm, Maugham azt írta: „A szerelem tragédiája nem a halál vagy az elválás…A szerelem tragédiája a közömbösség.” Nos, ebben a levélben minden van, - de közömbösség egy csepp sem.
És rögtön eszembe jut egy másik (engem mélyen érintő) mondás: "Szeretni semmi. Ha szeretnek, az már valami. Ha szeretsz és szeretnek, az minden."
...nos, ma délben medicinális hatással volt rám Kosztolányi Dezső szerelmeslevele menyasszonyának, Görög Ilonának.
Idézem – elejétől a végéig.
Elgondolom, milyen nagy öröme lehetett ez a levél Ilonának, akinek nevét a szinte mindenki által ismert versben is megdalolja Kosztolányi…

_______

Budapest,1912.június.

Virágom.

Kecskemétről megjöttem, siker, taps, mulatás után. Hajnalban Nyáray Tónival beszélgettem rólad, a hotel szobájában. Szivarozva. Mélységesen szeretlek. Voltak olyan pillanataim, amelyek gyémántok és rubinkövek az én örömtelen és keserű életemben.
Csak jó lennél. Csak a jóságod mellettem és az érzéseim mellett állna.
Nézd, Virág, és Lélek, minden ostobaság, de az, hogy két ember okosan, tisztán szeresse egymást, már raison, és bölcsesség.
Én itt vagyok a földön, ezt érezned kell, s akármi történik, ne félj. Nem halok meg a képedért, de szerelmes vagyok; talán nem is beléd, hanem a saját szerelmembe.
Most Lovranába megyek egy hétre. Addig írj a pesti címemre. Leveleim utánam küldik. Mihelyt megérkezem, sürgönyzök.
A tenger mellett sokat akarok dolgozni. Írj, Élet, meddig maradsz ott, de inkább jöjj le hozzám a tengerhez. Belemártalak a vízbe, és megszentelem vele az egész Óceánt!
Csak már itthon lennél.

Barátod, testvéred, fiad:

Desiré

________

…eddig a levél. Már hallom is, hogy sokan fanyalognak ennyi „dagályosság” olvastán. Talán valóban az. De vajon tudják-e a férfiak, hogy néha akár még dagályosnak is kell lenni, hogy mi, nők, érezzük, hogy szeretnek minket…?! Ez amolyan kis apró női dolog…Mi is érezzük talán, hogy ez tömény, túldíszített, cifra, - de annyira kell néha ez nekünk…
És újra eltűnődöm: vajon tudják-e ezt a férfiak...?!
Kosztolányi Dezső tudta.