Sosem hívnak, mégis jövök.
Számtalan szék, kerek asztal.
Kényszer mosoly, fölös körök,
mások előtt pár arasszal
próbálkozom ezzel-azzal.

Ősz után nem, de majd télen,
csak ezt hallom: lehet, talán...
Itt a vétkes mindig vétlen,
s amíg mereng saját magán,
mentségeit aggatja rám.

Csak azért is, nosza, ismét,
kikerülöm, arrébb lépek.
nézem, amint semmit hint szét,
mázas keret, üres képek,
úgy van, hogy a csúfak szépek.

Nem adom fel, néha bánom,
elfuthatnék, könnyebb lenne...
Alkut kötnék arany áron,
s rátalálnék szerepemre:
hallgassak csak bölcsen benne.

( Megjelent az Ekőretolt Helyőrség internetes oldalán)