2024. december 21. szombat,
Tamás napja.
Kalendárium

December (Ősi magyar nevén, Álom hava) az év tizenkettedik hónapja a Gergely-naptárban, és 31 napos. Neve a latin decem szóból származik, melynek jelentése tíz – utalva arra, hogy eredetileg ez volt a tizedik hónap a római naptárban, mielőtt a január és február hónapokat hozzáadták az évhez. A 18. századi nyelvújítók szerint a december: fagyláros. A népi kalendárium Karácsony havának nevezi.

...

Kovács János István /1921-2013/


Varga Csaba /1945-2012/


Mácz István /1934-2024/

A december 3-i vasárnappal nemcsak az új egyházi év kezdődik, de a IV. században kialakult advent is. A karácsonyig hátra lévő, négy vasárnapot felölelő időszakban a keresztény világ nemcsak Jézus kétezer évvel ezelőtti születésére emlékezik, hanem felkészül a „második találkozásra” is az adventi koszorú, a hajnali roráték és a szeretetgyakorlatok segítségével....

Petőfi Zoltán (Debrecen, 1848. december 15. – Pest, Józsefváros, 1870. november 5.) színész, költő, Petőfi Sándor és Szendrey Júlia fia.

Az evangélikus – római katolikus vegyes-házasságból született gyermek édesanyja vallását kapta, katolikusnak keresztelték. Keresztszülei Arany János és neje, Ercsey Julianna.
...

Kosztolányi Dezső: Ádám

Most sokszor gondolok arcodra, Ádám,
Bús ősapám, mert fáj, hogy létezem
S a nevem: Ember. A gond szolgaágyán
Feléd lóbázom csüggeteg kezem.

Papagály s tigris közt csúf ember-állat,
...

Vörösmarty Mihály (Pusztanyék, 1800. december 1. – Pest, 1855. november 19.) magyar költő, író, ügyvéd, a Magyar Tudományos Akadémia és a Kisfaludy Társaság rendes tagja, a magyar romantika egyik legnagyobb alakja.

...

Fiala Ferenc (1904-1988), a kiváló magyar újságíró-szerkesztő Berkes és a szerzetes című, Münchenben 1979-ben a „Hídfő” kiadásában megjelent kötetében drámai kortárs visszaemlékezéseket közöl nagyjaink 1945 utáni megkínzásáról, így Baranyay Jusztinéról, a két világháború közötti magyar katolikus közélet kiválóságáéról, aki ciszterciként a budapesti Bernardinumban volt tanár és igazgató, 1917-ben a katolikus könyvkiadást fellendítő „Központi Sajtóvállalat” alapítói között találjuk, 1925-től pedig a Pázmány Egyetem Hittudományi Karán az egyházjog tanára.

...
 

Az est megtörtént, - itt van…

darabkáiból eggyé nemesedett

az ittfeledett varázslat,...

Bejelentkezés
név:
jelszó:
Jegyezze meg a nevet és a jelszót ezen a gépen!

Beküldés
Kedves Látogató!
Ha írást szeretne beküldeni a szerkesztőségünkbe, kérjük, azt a bekuldes@aranylant.hu elektronikus levélcímen keresztül tegye. Bemutatkozó levelét - pár írásának kíséretében - is ezen a címen várjuk!
Keresés

tartalomban is keressen (több időt vehet igénybe) ha nem jelöli be csak a szerző nevében és a címben keres

Beállítás
Az Aranylant jelenleg 1024 képpont széles monitorra van optimalizálva.
1024
1280
Elégia
Megnyitás önálló lapon Hozzászólások, kritikák


A reggel piszkos ajtain
a nap a rozsdás lakat,
tavaly még az első fények
alatt láthattalak.
Honnan is tudnád, nélküled
milyen borzalmas a reggel,
hogy asztaldísz angyalaid 
nélkül tele a ház kísértettel?
Hogy kezed nélkül nincs simítás,
szád nélkül csak só a szó,
nincs már Mozart vagy Bach sem, 
s már a semmi is csak illúzió.
Mikor főztél… Isten épített
így világokat, ilyen gonddal,
s gyógyítani akartad magad
bennem is holt karácsonnyal.
Hogy is írjak a reggelekről…
Karcos az üveg? A tó képe is ráncos?
Rosszabb a nap is, fagy is,
 s a köd is csak pojáca kötéltáncos?
… és ölelnélek, nem is a vágyak miatt,
erőd kettőnkért is elég,
ha több lehetnék, tízezer
reggelt beléd ölelnék.

De… elfogytak a metaforák,
valód mellett csak álságos e világ,
szemem is akkor igazul meg,
ha újra csak a válladig lát.
Mert arcod e kényes remekmű,
a festményekben ott remeg,
egy Bruch-versenymű vagy a
szelíd Chopin nélküled csak ütemek.
S ki vállaid megrajzolta,
a végtelent rajzolta vissza,
hogy a világ közepére állj,
s a világ legyen csak kulissza.
De már minden sejtelem,
tar földeken szétfolyik az ég,
a halál, ha tort rendezne,
lenne-e barbárabb ünnepség?
A sötétség már rég nem fáj,
tág szemekkel lüktet a zápor,
millió körmével kopog a tetőkön,
s csak néhány lámpa pislákol.
És a háztetőalkony is elmúlt,
s ki az éji sétákra rákap,
az öklök buta fegyverével
járhatja az utcákat.
S hányódva a házak csontzörgésén
ringanak a szívek és eszek,
az álom pulya levegőjén
füstölve száll, ami elveszett.
Várja, hogy kiporolják a vén
színházfüggönyt, s legyen reggel,
mert még a fák is feljárnak az égbe, 
s a házak lámpafénysebekkel.
Kötözzük meg ezeket
az alvadvérpofájú ebeket,
hogy ne harapják fel,
a szívünkig a sebeket.

Éj… éj, a köd csattogva jött,
mint egy rémült, szuvas fog, 
s az égnek olyan lett a színe
mint a csendes esti himnuszok.
Ahogy kezünkön a bőr fonnyad,
és barnán foltosodik már,
halott lomblárvákat söpri a szél,
halott a kert, az egész lomtár.
Próbállak megfejteni, megszentelő táj!
Mi vagy? Irigy? Sanda tekintetű vén?
Vagy asszony, ki halottat sirat
a szív ezernyi korhadt üregén?
Esik… üveges ágakon néhány
- mint véres remény -, levél remeg,
esik, surrog és csattogva rémül el,
mint őrült, bennszülött ütemek.
De élnem kell, ezt megérted,
az ösztön, mi belém mar és marat,
mint virág a szunnyadó földből,
mint a vasból az akarat.
Miattad látom a dolgokat,
a reggelt, a zenét, a nyárt,
most már az őszt is, mikor az
egyik szín a másikára vált,
a ködöt, mely mögött a munkás
lét épül, és tégláit rakják,
a napot, mely, mint őrült malom,
őrli az órák sötét magját,
a mindent, mert azt érzem,
ez a Minden a Te részed,
mert másként nevetsz, mintha
tied lenne az összes nevetések.
A fű is szemedből issza zöldjét,
s a júliusi dél a te hajad,
érintésed kényes felhő, ahogy
foszló árnyék alatt halad,
s ujjaid utak és templomok
a szálló, fehér porban,
s mikor felriadok, sóhajtom
riadtan, hogy: Ő hol van?
Mikor kávém iszom, s ordítanék,
mosogatok, kenyerem szelem…
száz méterre laksz tőlem,
száz méternyi végtelen.
Nélküled a csend is csend,
a semmi pendül: kín és agyrém,
lehetne még zene, ha csak egyszer
kezed kezembe fürdetném.
Minden szakad, ami kötés,
a lett és volt, ma ninccsé válik,
s a ködös napok karavánja,
borzalmas holnapokat szállít.
Közös napjaink már elballagtak,
s a tegnap is így lett vén,
a halál dagadt arccal röhög
a jelen sötét rosszkedvén.
Közös az egünk, kedves Fényem,
s együtt ástuk megszentelő odúnk,
hiába szívünk egymás mása,
mégiscsak távolodunk.
És egy férfi – te tudni fogod -,
mindig lesz, ki sirat,
élj tovább, menj, menekülj,
s kösd meg kompromisszumaidat!


Kedves Olvasó! Az íráshoz csak regisztrált, és bejelentkezett tagok írhatnak hozzászólást!

Könyvajánló
Hét Krajcár Kiadó
vé vé vé (pont) mys (pont) hu - 2007